Mezei szegfűgomba (Marasmius oreades)
Mezei szegfűgomba jellemzői
A legjobban keresett, gyűjtött és árusított lemezes termőrétegű hazai kalaposgomba-faj. Kis termetű, egyszínű, sárgásbarna, fehéres vagy rozsdabarnás gombácska.
Kalapja kezdetben domború, a közepén lehet kissé csúcsos, végül ellaposodó. A kalap világos-barnás, testszínű, olykor sötétebb barna a közepe. Felülete sima, a széle olykor kissé bordásan ráncos. Vékony húsú.
Lemezei jellegzetesen ritkán állnak, azaz a lemezek közötti hézagok az átlagosnál tágabbak. Fontos tulajdonsága, hogy a lemezek színe megegyezik a kalap színével, azaz nem sötétebb, nem világosabb annál.
Tönkje vékony, karcsú. Színe fölül a kalappal megegyező, alul többnyire sötétebb barna. Merev, szívós, nem törékeny. Belül nem csöves.
Húsa a kalapban vékony, barnás-fehéres, rugalmasan merev. A tönkben szívós, csak nehezen elszakítható, kemény. Feltűnően jó, szegfűszegre emlékeztető illatú és ízű. Száraz időben a gomba elfonnyad, de nedvesen újraéled. Szívósan kemény tönkje ételkészítésre nem alkalmas, ezért a szegfűgombának más gombáktól eltérően csak a kalapját és a tönk felső végének egy kis darabját gyűjtsük. Árusítani is csak így szabad.
A szegfűgomba kitűnően szárítható, de nem szükséges ehhez felszeletelni, egészben maradhat. Szárítmánya aromás, ízletes marad.
Előfordulása
Jellemzően fű között termő gomba, ezért legelőkön, réten, erdei tisztásokon, kertekben, parkokban mindenütt megtalálható. Kora tavasztól késő őszig, különösen esők után néhány nappal, többnyire seregesen, olykor körökben (boszorkánykör), sokfelé tömegesen terem.
Hasonló fajok
A mezei szegfűgomba nálunk a legnagyobb mennyiségben gyűjtött, árusított és fogyasztott, nagyon közkedvelt kis gombácska. Számos népies neve (csibegomba, harmatgomba, csipetke, tévesen csiperke stb.) bizonyítja, hogy a helyi lakosság mennyire kedveli. Vannak, akik nem is mernek más gombát fogyasztani. Pedig a szegfűgomba felismerése nem könnyű!
Számos más kis termetű, barnás vagy fehéres gomba is van, és közöttük nem egy súlyosan mérgező. Így elsősorban a súlyosan mérgező parlagi tölcsérgomba és még néhány kis fehéres tölcsérgomba színben és termőhelyben megegyezhet vele, de azoknak sűrűn álló és a tönkre rákanyarodó, lefutó állású lemezeik vannak. Ezért a fehér vagy fehéres színű, lefutó lemezállású, azaz tölcsér alakú, kisebb gombákat feltétlenül kerülni kell.
Hasonlíthat hozzá néhány barna színű, ugyancsak súlyosan mérgező susulykafaj, de azoknak hegyesen kúp alakú, majd púposan szétterülő kalapjuk erősen sugarasan bordás, lemezeik jellegzetesen szürkésbarnás színűek, húsuk pedig puha, törékeny.
Hasonló még néhány kisebb termetű, mérgező fakógomba is, bár azok általában sötétebb barna színűek, és éppúgy mint a susulykák, inkább csak erdőtalajon, árnyékos helyeken teremnek.
A jó, ehető gombák közül egyes futókék és az erdei szegfűgomba hasonlíthat hozzá, de azoknak általában fehéres színűek a lemezei. Minden más gombától megkülönbözteti a mezei szegfűgombát elsősorban a jellegzetes illata, továbbá ritkán álló, a kalappal egyező színű lemezei és a szívós, nehezen elszakítható, nem törékeny tönkje. A sok más gombához való hasonlóságát bizonyítja, hogy minden évben gyakran előfordulnak összetévesztése miatt bekövetkező mérgezési esetek. Ezért a gyűjtésében különösen fokozott óvatosság kívánatos!
Nyomatékosan figyelmeztetjük ezért azokat, akik fogyasztásra szegfűgombát gyűjtenek, hogy ne szedjenek össze válogatás nélkül minden kis gombácskát, azt gondolva, hogy az mind szegfűgomba. Éppen a szegfűgombát kell a legnagyobb figyelemmel, gondosan, kellő szakismerettel gyűjteni. Ezért kell a piacokon árusított szegfűgombát a gombavizsgálóval szigorúan darabonként, szakszerűen átvizsgálni.
