Egész sor olyan szobanövényt ismerünk, amelyik akkor kel életre amikor a többi téli nyugalmi időszakát éli. Cikkünkből megtudhatjuk, hogyan gondozzuk a télen virágzó növényeket.
Ha november és február között elsétálunk a virágbolt kirakata előtt, meglepően színes virágpompát láthatunk. Az “igazi” karácsonyi növények, mint például a mikulásvirág, a karácsonyi kaktusz vagy a krisztustövis mellett, a ciklámen, a fokföldi ibolya, a téli begónia és azálea számos fajtáját fedezhetjük fel, akár nagyobb vagy éppen törpe változatban.
Természetesen ott van az üzletben az érzékeny kamélia, a klívia, és nem hiányzik a flamingóvirág és az amarillisz sem.
Akármilyen lenyűgöző is a kínálat, nagyon hideg téli napokon ne vásároljunk növényt, mert hazafelé megfagyhat. A jó csomagolás még enyhe novemberi napokon is igen fontos: először csomagoltassuk be a növényt selyempapírba, majd tekerjük újságpapírba.
A növényt ne tegyük rögtön a meleg szobába
A télen kapható növények hozzászoktak a párás melegházi klímához. Ha egy ilyen növényt azonnal a fűtött szobába viszünk, szenved, még ha a száraz levegő általában nem is okoz túl nagy gondot számára. Ha lehetséges, gondoskodjunk átmeneti helyről egy hűvösebb helyiségben, mivel ott a levegő nem olyan száraz. Így a növény fokozatosan hozzászokhat az új környezethez.
Sok télen virágzó növénynek azonban, mint pl. a kaméliának vagy a flamingóvirágnak, a későbbiekben sem tesz jót a fűtött levegő. A gondozásukat az is megnehezíti, hogy ha vízzel permetezzük őket, a virágok szenvedik meg, foltosak és csúnyák lesznek. Ebben az esetben cselhez kell folyamodnunk. Tegyük a cserepet kavicsokkal és vízzel teli tálba úgy, hogy a cserép a kavicson és ne a vízben álljon.
Figyeljünk a hideg ablaküvegre
Még a jól fűtött lakásban is megfagyhatnak a növények, amikor kint olyan hideg van, hogy reggelenként szép jégvirágokban gyönyörködhetünk. Ha a növények olyan közel vannak az ablakhoz, hogy hajtásai elérik a jéghideg üvegtáblát, hideg-sokkot kaphatnak, amiből már nem épülnek fel.
Általánosságban igaz, hogy a legtöbb télen virágzó növény annál tovább tart, minél hűvösebb helyre tesszük. A ciklámen, az azálea és a klívia számára 15 °C az ideális hőmérséklet.
Ezt azonban mi, “szobakertészek” nem nagyon tudjuk biztosítani. Végül is nem akarunk fázni a növényeink miatt, de azt se szeretnénk, hogy a hűvös lépcsőházban álljanak, hiszen azért vesszünk télen virágzó növényeket, hogy üde színfoltot varázsoljanak lakásunkba.
Tanácsunk ezért a következő: Kössünk kompromisszumot! Legalább éjszakára állítsuk alacsonyabbra a fűtést. Így növényeinknek rövid pihenőt biztosítunk, hogy új erőt gyűjthessenek a következő “meleg” napra, mi pedig takarékoskodjunk egy kicsit az energiával.
A fény elengedhetetlen
Nem véletlenül nevezik a telet sötét évszaknak. Az ősz beálltával a szobákba jóval kevesebb fény jut. A télen virágzó növényeknek a legtöbb lakás ősztől már túl sötét. Ne kövessük tehát el azt a hibát, hogy a virágot az asztal közepére tesszük, csak hogy ne hiányozzon onnan a megszokott színfolt. Télen a virágokat tartsuk az ablakban.
Ha a növényeket mindenképpen sötétebb helyre akarjuk tenni, van még egy megoldás. Szereljünk fel speciális növénylámpákat, amelyek kiegészítik, sőt helyettesítik is a nappali fényt.
Ne mozgassuk
A növények sokszor épp olyan konzervatívak, és makacsul ragaszkodnak a már megszokott körülményekhez, akárcsak mi, emberek.
Különösen érzékenyen érinti őket olykor a fényviszonyok megváltoztatása.
Nálunk is ismert néhány kimondottan fényérzékeny, télen virágzó növény, mint például a karácsonyikaktusz, a klívia vagy a kamélia. Bimbózáskor ezek rosszul viselik, ha megváltozik a fény esésszöge; elveszítik a bimbóikat. Az ilyen növényeknél segít, ha ún. fényjelölést teszünk a cserépre. Ilyen jelölés lehet például egy odafestett jel vagy matrica, de akár fantáziadús gyerekek is segíthetnek ebben. Így ha valamilyen okból rövid időre el kell mozdítanunk a növényt az ablakból – esetleg ablaktisztítás miatt – , a jelölés segítségével az eredeti helyére tehetjük vissza az edényt.
A legjobb persze az, ha a cserepet egyáltalán nem mozgatjuk, hanem inkább az ablaktisztítást is halasztjuk későbbre. Az ablakon még bizonyára kilátunk így is, de a virágunk nagy valószínűséggel elveszíti legszebb vonzerejét, a virágait és a bimbóit.
Megfelelő gondozás
Azoknak a növényeknek, amelyeknek főidénye a tél, és a téli hónapokban növekednek és virágoznak, kicsit nagyobb a tápanyagszükségletük, mint a télen nyugalmi időszakukat élő növényeknek.
Az öntözéssel azonban legyünk óvatosak. Semmiképp ne öntözzük a növényeket jéghideg vízzel, mert az egyet jelent a növény elpusztulásával.
Legjobb, ha előző este megtöltjük a locsolókannát. Így a klór leszáll az edény aljára és éjszaka a mész is leülepszik. Persze arra is ügyeljünk, hogy a növény ne álljon vízben. Az öntözés után félórával ellenőrizzük újra a növényeinket, és a cserépalátétekből öntsük ki a fölösleges vizet.
Természetesen néha egy-egy adag folyékony trágyát is adhatunk a locsolóvízhez.