A virágok látványa mindig lenyűgöző – független attól, hogy ajándékba kapjuk, boltban vesszük, a kertben vágjuk, vagy az út mentén szedjük őket. Most azt is bemutatjuk, hogyan őrizhetjük meg szépségüket.
A vágott virágokkal is törődni kell
Az egyes vágott virágokat különböző ideig lehet eltartani. Némelyiket akkor is csak néhány napig sikerült megőrizni, ha minden tudományunkat bevetjük. Ilyen rövid életű szépség például az írisz. Két-három nap és oda a virág pompája. Más virágok ezzel szemben egy hétig vagy még tovább is megőrzik szépségüket, annak ellenére, hogy nem sokat törődünk velük. Aki ilyen virágot keres, annak érdemes például néhány szál amarilliszt vázába tennie.
Fontos tehát, hogy a virágokat mindig az elvárásoknak megfelelően válasszuk ki.
Kerti virágok
Akinek olyan szerencséje van, hogy saját kertjéből vághat virágokat, az kora reggel tegye ezt, és soha ne a déli hőségben. Ha a levelek még harmatosak, a vázában is tovább elállnak. A frissen vágott virágoknak először is adjunk időt a felüdülésre, és egy-két órára tegyük őket egy vödör vízbe, árnyékos helyre – úgy, ahogy azt a szakemberek is teszik.
Fontos szempont, hogy vágáskor mennyire érett a szár és a virág.
A fiatal hajtások sok vizet használnak el, és nagyon hamar elszáradnak a vázában. A vágásra legalkalmasabb az az időpont, amikor a szár szilárd, a levelek nedvdúsak és zöldek, a virágok pedig enyhén kinyíltak. A bimbós állapotban levágott virágok gyakran nem nyílnak ki a vázában.
Út menti virágok
A séta közben szedett virágcsokroknak különleges bánásmódra van szüksége ahhoz, hogy a hazafelé vezető utat kibírja. Legjobb, ha mindig van nálunk egy kis zacskó, melybe lazán belehelyezhetjük a virágokat. Még jobb erre a célra egy kosár – ha kifejezetten virágszedési céllal indulunk útnak. Mikor hazaérünk, a kerti virágokhoz hasonlóan ezeket is állítsuk egy vödör vízbe.
Boltban vett virágok
Aki virágok vásárol, annak bíznia kell abban, hogy a kereskedő helyesen, vagyis hűvös helyen tárolta őket. A tűző napon vagy a boltajtó mellett, huzatban álló virágok már azelőtt károsodnak, hogy hazavinnénk őket. A kereskedőket természetesen nem könnyű ellenőrizni. A legjobb módszer, hogy ha valahol egyszer rossz tapasztalatokat szereztünk, legközelebb máshol vásárolunk.
Ha már otthon van a virág…
A hideg évszakban vett vagy kapott virágot ne csomagoljuk ki azonnal. Körülbelül fél óráig hagyjuk papírban, hogy a kinti és benti hőmérséklet közötti különbség fokozatosan egyenlítődjön ki.
Ha magunk vesszük a virágot, ügyeljünk arra, hogy a csokrot télen először vastag újságpapírba csomagolják, mert vékony selyempapírban már a hazafelé vezető úton megfagyhat.
A kicsomagolt virágot először állítsuk vízzel telt magas vázába vagy vödörbe. A víz közel a virág fejének magasságáig érjen. Jó, ha a fejek megtámaszkodhatnak az edény falánál. A csokrot összekötő gumit vagy szalagot nem szükséges levennünk.
Mielőtt a csokor végérvényesen a vázába kerülne, éles késsel vágjunk le egy darabot a szárak végéből. Lehetőleg ne használjunk ollót, mert az tönkreteszi a szárvégeket. A vágás legyen mindig ferde, mert a virág így nagyobb felületen vehet fel vizet. Virágkompozíciók készítésével ne várjunk az utolsó pillanatig, mert a virágok alakjukat változtatva még elmozdulhatnak.
Vágott virágok tartósítása
Virágüzletekben kaphatóak olyan szerek, melyeket a vázában lévő vízhez kell adni. Ezek nemcsak tápanyagokat tartalmaznak, hanem mindenekelőtt baktériumölő hatásúak. Így lassíthatjuk, vagy akár meg is akadályozhatjuk a rothadási folyamatot. Ha ilyen szert alkalmazunk, csak az elhasznált vizet pótoljuk. A rendes csapvizet ezzel szemben minden nap cseréljük.
A virágok számára előnyösebb a kézmeleg, mint a jéghideg csapvíz.
Ügyeljünk a tisztaságra
Szinte magától értetődő, hogy a vázákat mindig alaposan ki kell súrolni. Különösen a kerámia vázakban telepszenek meg a rothasztó baktériumok. Ezért nem árt, ha ezeket többszöri használat után fertőtlenítő szerrel is kitisztítjuk.
Szintén a rothadás megakadályozását szolgálja a lombtalanítás, azaz a vízbe érő összes levél eltávolítása.
Fény és hőmérséklet
A vágott virág hamar elhervad, ha tűző napsütésre tesszük. Ne hagyjuk, hogy a virágcsokor a déli hőségben, napsütötte helyen álljon. Arra az időre helyezzük át máshova.
A vágott virág – a legtöbb cserepes növényhez hasonlóan – egyébként is jobban szereti a hűvösebb helyet. A virágok miatt persze senki sem szeretne fagyoskodni, de ha lehet, a vázát ne állítsuk a fűtőtest közelébe, vagy legalább éjszaka tegyük hűvösre. Gondoljunk arra, hogy a virágok a huzatot sem kedvelik.