Viaszvirág fajták és szaporításuk

A Hoya, közismertebb nevén viaszvirág, viaszszőlő, viasznövény, az Apocynaceae családba tartozó trópusi növények nemzetségének tagja, amely nemzetséghez mintegy 200-300 faj tartozik. A nemzetség nevét Robert Brown botanikus adta botanikus barátja, Thomas Hoy tiszteletére.

Ezek a növények többnyire örökzöld, évelő kúszónövények, amelyek elsősorban fákon nőnek, de a talajon vagy sziklás területeken is megélnek. Leveleik jellemzően húsosak, méretük, színük, kinézetük és erezetük változó. Az egyik legelterjedtebb fajta a Hoya Carnosa, amely remekül megél a beltéri környezetben és arról ismert, hogy képes közönbösíteni a szennyező anyagokat.

A legtöbb faj ázsiai eredetű, nagy népszerűségnek örvendenek például Kínában, Thaiföldön és Indiában. A más növényekre rátelepedő, rajtuk növekvő tulajdonságuk miatt a viaszvirágok nem egykönnyen hozzáférhetők a természetben, elsősorban kidőlt fákról könnyű megszerezni őket.

A viaszvirágokat porcelánvirágoknak is nevezik, mivel gyönyörű, illatos, viaszos, porcelánszerű virágokat hoznak. Szabadtéren és szobanövényként is termeszthetők. Általában függő növényként használják őket, olyan tárgyakon elhelyezve, mint ablakpárkányok, polcok, asztalok, lógó kaspók, stb, amelyekről ágaik akadálytalanul lóghatnak le.

A viaszvirágok érzékenyek a pangó vízre, ezért jó vízelvezetésű talajra és cserépre van szükségük. Emellett világos helyen, szűrt és természetes fényben érzik jól magukat.
A növények átültetésére a legideálisabb időszak tavasszal van. Ha nincs látható problémájuk a jelenlegi cserepükben, ne siettessük az átültetést, mivel jobban érzik magukat egy kissé zsúfolt környezetben, aminek eredményeképpen virágozni is jobban fognak.

Szaporításuk két egyszerű módon történhet; egyrészt dugványozással, másrészt bujtással amiről lentebb részletesen olvashat.

Bár a viaszvirágok nem mérgező szobanövények, érdemes figyelni rá, hogy olyan helyre tegyük őket, amely a háziállatok és a gyermekek nem férhetnek hozzájuk, a levelek és a szárak ugyanis ártalmasak lehetnek az egészségükre.

A viaszvirág (Hoya) termesztése és gondozása

A legtöbb viaszvirág fajta az erdőkben nő, ahol az általuk kedvelt szűrt fény vetül rájuk. A legtöbb ilyen fajta növény nem bírja az intenzív és közvetlen fényt, ami a levelek megégéséhez vezethet. Otthoni termesztésnél ajánlott ezt figyelembe venni és a növény egészséges fejlődése érdekében ennek megfelelő körülményeket teremteni. Napfényben csak akkor érzik jól magukat, ha a nappali meleg vagy forró időszakra árnyékba kerülnek.

Trópusi szukkulensféle növényként a viaszvirág remekül fejlődik beltérben. Az ideális hőmérséklet a fajtától függően eltérő, de a legtöbbjük átlagosan a 10-35 °C közötti hőmérsékletet kedveli. Jól érzik magukat továbbá a mérsékelt és magas páratartalom között, így a normál háztartások körülményei közt gond nélkül nevelhetők.

A viaszvirágot az egészségének megőrzése érdekében tartsuk távol mindentől, ami kiszáríthatja (például fűtőtestektől, kazántól, stb.). Ha a lakásunkban száraz a levegő, amelyet a növény nem tűr jól, érdemes elektromos párásítót használni, vagy néhány naponta vízpermettel lepermetezni a növényt, hogy növeljük körülötte a páratartalmat.

A növény egészséges és üde kinézete érdekében távolítsuk el róla az esetlegesen sérült vagy elhalt leveleket. Ezt azonban figyelmesen tegyük és tartsuk szem előtt, hogy a túl gyakori metszés vagy a létfontosságú részek véletlen eltávolítása kellemetlen hatásokkal és következményekkel járhat a növényre nézve.

Érdemes a növényeket mindaddig ugyanabban a cserépben hagyni, amíg gyökérzetük egészen ki nem tölti a cserepet, mert az elősegíti a virágzást, és csak akkor érdemes átültetni őket, amikor már kinövik a cserepüket. A növény átültetésére a legalkalmasabb a tavaszi időszak, és érdemes a jelenleginél csak egy kicsivel nagyobb (1-2 centiméter) cserépbe átültetni, mivel így elkerülhetjük az olyan növekedési problémákat, mint például a gyökerek túlterhelése a túl sok nedvesség által, amit például egy nagyobb cserép földmennyisége elbírna, ez azonban megakadályozhatja a virágzást.

A tavaszi és nyári növekedési időszakuk alatt a viaszvirágokat nitrogénalapú műtrágyával tápláljuk, mivel ez növeli az esélyét, hogy a növény élénk és dús legyen. A virágzási időszak beköszönte előtt egy hónappal azonban érdemes a növényeket magas foszfortartalmú műtrágyával táplálni.

A viaszvirág (Hoya) öntözése

A viaszvirágok jó vízelvezetésű virágföldkeverékben, például kaktusz- és szukkulens földkeverékben érzik jól magukat, amely lehetővé teszi az alapos öntözést.
Figyelembe kell venni, hogy a szobanövényként nevelt viaszvirág az őt érő fény intenzitása és minősége alapján igényel több vagy kevesebb öntözést. Azoknak a növényeknek, amelyek közelebb vannak az északkeleti fekvésű ablakokhoz vagy mesterséges fényviszonyok között vannak, kevesebb vízre van szükségük, mint azoknak, amelyek sok természetes fényt kapnak.

A vegetációs időszak alatt általában elegendő a hetente egyszeri öntözés, ősszel és télen azonban, amikor a növekedési idejük véget ért, lehetőleg csak kéthetente vagy havonta egyszer öntözzük őket.
A rothadásra való hajlamuk miatt a növényeket jobb kicsit kevesebbet öntözni, alulöntözni, mintsem túlöntözni. Ezek a növények nem szeretik, ha a földjük folyamatosan nedves, ezért csak akkor öntözzük meg őket, ha a földjük kiszáradt, megszikkadt. Emellett a szukkulensféle, szárazságtűrő tulajdonságaik miatt a rövid szárazabb időszakokat is könnyebben átvészelik.

A viaszvirág szaporítása

Szukkulensféle növényként a viaszvirág viszonylag könnyen szaporítható, szaporításának leghatékonyabb módszerei a dugványozás vagy a bujtás.

A növény hajtásdugvánnyal történő szaporítása csak akkor lesz sikeres, ha a dugványokat puha szárból vesszük. A dugványnak 10-30 centiméter közötti hosszúságúnak kell lennie. A dugványt ferdén, tiszta és éles szerszámmal vágjuk le. Miután a felső levelek kivételével a többi levelet eltávolítottuk róla, a dugványt tegyük vízbe vagy nedves szaporítókeverékbe az alsó része egyharmadáig. A gyökeresedés ezután körülbelül 4 hétig tart. A vízben történő szaporítás esetén, a vizet rendszeresen cseréljük a dugvány alatt. Amint a gyökerek megjelentek, a dugványt már ültethetjük cserépbe, jó vízelvezetésű földkeverékbe.

A bujtással történő szaporításához válasszunk ki a növényen egy hosszú puha szárat és a végét dugjuk bele akár az anyanövény földjébe, akár egy új, könnyű földkeverékkel töltött cserépbe, de az anyanövénytől még ne válasszuk el. Egy idő után a szárvégen kis gyökerek jelennek meg, csakúgy, mint a dugványozással történő szaporításnál, és az új hajtás megjelenik a föld felett. Amint a gyökerek kialakultak, a szárvéget levágva elválaszthatjuk az anyanövénytől és önálló növényként nevelhetjük tovább.

Kártevők és betegségek

A viaszvirágnak igen kevés kártevője van. A legrosszabb a gyökércsomós fonálféreg, amely a szabadtéri termesztésnél jelent kockázatot. A fonálféregfertőzéstől érintett növényt dugványokkal még megmenthetjük, de a növény fertőzött gyökereit és földjét dobjuk ki és semmisítsük meg.
A viaszvirágok édes nedveit a levéltetvek kedvelik, mézharmat marad utánuk, amelyen előszeretettel megtelepszik és elszaporodik a korompenész. Könnyű azonban megfékezni a tetvesedést a leggyakoribb szobanövény rovarölő permetszerekkel, a szerves növényvédőszerrel, a Neem-olajjal vagy akár rovarölő szappannal való permetezéssel.

A viaszos pajzstetvek esetenként a levélcsomókban és a levélnyílásokban bújnak meg és kiszívják a növény nedveit. A hangyák (amelyek a levéltetveket kísérik) és a közönséges takácsatkák a beltéri viaszvirágok esetében a Neem-olaj vagy a malation rendszeres permetezésével távol tarthatók.